Angol haj
Néha hallunk angol hajról, emellett szóba kerül néha olasz haj, illetve svéd haj, és még néhány jól hangzó póthaj név.
Ezekben egy dolog közös, egyik sem igaz. Ahol ilyen hirdetést látunk, teljesen biztos, hogy átverésről van szó.
Érdemes logikusan végiggondolni azt, hogy ugyan mi vihetne rá egy svéd nőt arra, hogy levágja és eladja haját?
Társadalmilag ők nincsenek olyan helyzetben, hogy erre rászorulnának, tehát amennyiért őket rá lehetne venni, hogy eladják levágott hajukat, az a világ többi részén megfizethetetlen lenne.
Amennyiben valóban lenne svéd vagy angol haj, mely valóban az, aminek mondják, az olyan árban lenne, amit senki nem fizetne meg hajhosszabbítás vagy hajdúsítás céljából.
Angliában és Olaszországban igen jelentős a hajpiac, rengeteg póthaj cserél gazdát, de ezek nem az adott országon belüli hajak, hanem főként orosz és indiai hajak.
Mindkét országban jelentős hajhosszabbítás központok vannak, több világcég központja is megtalálható ezekben az országokban, ám ez nem jelenti azt, hogy az adott országon belül lenne nagy hagyománya a helyi hajak eladásának.
Tehát, érdemes figyelni, ha valahol kecsegtető ajánlatot látunk angol, olasz vagy svéd hajra, szinte teljesen biztos, hogy orosz vagy indiai hajat kapunk a pénzünkért, csak egy kicsit drágábban.