Hajdúsítás

A hajhosszabbítás területén igen gyakori eset, hogy valaki nem csupán a haj hosszával elégedetlen, de úgy érzi, sokkal dúsabb hajat szeretne.A póthaj beillesztésének technológiája ezt is lehetővé teszi, ennek révén valóban szinte bármi elérhető és javítható, ami hajjal kapcsolatos.
Hajdúsítás okai
A hajdúsítás igénye két okból szokott felmerülni. Sajnos hazánkban igen gyakori a vékony szálú hajtípus, és még ha elegendő mennyiségű is valakinek a haja, annyira vékony szálú, hogy ettől függetlenül kevésnek tűnik.
Ebben az esetben nagyon jó megoldást kínál a hajdúsítás, mely póthaj beillesztésével történik, és mivel a modern technológia lehetővé teszi azt, hogy ez szinte észrevétlen legyen, teljesen természetesnek tűnik a póthaj által dúsított haj.
Ezen kívül, a haj hossza is meghatározható, így tökéletes hajkorona hozható létre hajhosszabbítás, illetve hajdúsítás által.
A másik leggyakoribb oka a hajdúsítás igényének, amikor ritka hajat kell kiegyenlíteni.
A ritka haj is lehet genetikai, tehát öröklődően ritka, továbbá bármilyen hormonális változás is okozhat hajritkulást.
Ebben az esetben nem feltétlenül betegségről van szó, hiszen akár egy terhesség, vagy hasonló hormonváltozás is előidézhet változásokat a haj mennyiségében, mely esztétikailag romboló hatású.
Ilyen esetekben a legjobb megoldás a hajdúsítás, mely révén póthaj által kerül kiegyenlítésre a haj, méghozzá oly módon, hogy az teljesen természetes hatású legyen.
Nem ajánlott a hajdúsítás
Előfordul olyan eset, hogy valakinek a fejbőre nagyon érzékeny. Ilyen esetben nem ajánlott a hajdúsítás, hiszen az érzékeny fejbőr nem valószínű, hogy elbírná a póthaj beillesztésének plusz terhét, így a helyzet tovább romlana.
Amikor valakinek drasztikusan korpás a fejbőre, akkor sem ajánlott sem a hajhosszabbítás, sem a hajdúsítás, hiszen ez már önmagában egy érzékeny fejbőrt jelent, melynek állapota rosszabbodhat a kitett teher révén.
Abban az esetben sem javasolt a hajhosszabbítás vagy hajdúsítás, ha valakinek drasztikusan hullik a haja, hiszen az teljesen biztosan nem fogja elbírni a póthaj súlyát.
Drasztikus hajhullásnak nagyon sok oka lehet, általában valamilyen hormonális vagy belgyógyászati problémára utal.
Amennyiben ez a probléma, érdemes egy alapos orvosi kivizsgáláson részt venni. Ezután kezelni az egészségügyi problémát, melynek okára fény derül a kivizsgálások során.
Amikor az alapvető betegség kezelésre került, és a hajhullás mérséklődött, akkor érdemes igénybe venni a hajdúsítás lehetőségét, hogy az előzőleg kihullott haj esztétikailag pótolva legyen.
A hajdúsítás lehetőségét az is akadályozhatja, ha valamilyen bőrbetegség, fertőzés látható a fejbőrön. Ezek mind sokkal rosszabb állapotba kerülhetnek hajdúsítás után.
Ezeket érdemes előtte szakorvos segítségével kezelni, majd miután a fejbőr rendbe jött, még mindig van lehetőség a hajdúsítás tevékenységére, és akkor teljesen biztos, hogy tartós lesz, és nem ront az alapvető egészségügyi állapoton sem.