Indiai haj

Amikor indiai hajról beszélünk, akkor kétféle hajról lehet szó. Egyrészt van indiai szűzhaj, valamint a Balmain haj.
 

Indiai szűzhaj

Bár a neve nagyon szépen cseng, az indiai szűz haj azt jelöli, hogy teljesen kezeletlen, natúr hajról van szó.

Semmilyen vegyi kezelésnek nem lett alávetve az indiai haj, ebből adódóan fertőtlenítve sem lett. Sem mosás, sem festés nem történt a hajon.

Ebbe az is beletartozik, hogy egyéb kémiai kezelés sem történt, tehát szilikonos bevonatot sem kapott, és szőlőolajozás sem történt.

Pontosan ebből adódóan, kizárólag szakembereknek ajánlott, hogy kezeletlen, szűz hajat vásároljanak.

Természetesen, megvannak az előnyei az indiai szűz hajnak. Például, mindent saját magunk tervezhetünk meg és végezhetünk el, amit szeretnénk elérni a hajjal, ám ez egy teljesen feldolgozatlan, nyers haj, ezért nagyon sok munkálatot igényel.

Amennyiben az indiai szűz haj mellett dönt valaki, akkor nagyon óvatosan kell bánni a póthajjal, hiszen ha valaki nem rendelkezik megfelelő szakértelemmel, nagyon könnyen tönkre lehet azt tenni.

Az indiai szűz hajnak a feldolgozott formájával, a Balmain hajjal már sokkal kevesebb munkálat van, és sokkal biztonságosabb az azzal való hajhosszabbítás, illetve hajdúsítás.
 

Balmain haj

A Balmain haj a leggyakoribb póthaj, melyet a világ minden táján alkalmaznak hajhosszabbítás, illetve hajdúsítás terén.

Ez az indiai feldolgozott haj, mely általában szálirányos, és szinte összetéveszthető az európai hajjal, mivel minőségileg igen közel áll hozzá.

Előfordul, hogy ezt a Balmain hajat európai hajként árulják, ezért érdemes szakértő segítségével póthajat vásárolni hajhosszabbítás előtt, mivel a szakértő szemek meglátják a különbözőségeket.

A Balmain haj minőségét tekintve teljesen megfelelő európai haj pótlására, akár a szerkezetét, akár a vastagságát tekintve.

Pontosan ezért olyan közkedvelt, ám árban sokszor kedvezőbb az európai hajnál.

Az indiai haj tökéletes minőségű, amennyiben megfelelően van feldolgozva. Érdemes arra figyelni, ha európai hajként árulnak póthajat, és annak az ára elérhető, akkor az valószínűleg indiai haj, hiszen annyira hasonlít a szerkezete, továbbá annyira könnyen illeszkedik az európai hajhoz, hogy akár össze is téveszthető.





hajhosszabbításÚj technológiák

Mint minden más területen, a hajdúsítás területén is folyamatosan fejlődik a technológia, hiszen mindenki igényeli a szebb és kevésbé káros módszereket.  Tovább >>
  

afrofonás
Afrofonás

Az afrofonás a hajdúsítás speciális formája. Nagyon esztétikus frizura készíthető belőle. Előnyei közé tartozik, hogy műszálhaj révén is történhet a hajhosszabbítás, bár igényesebb nők ehhez a művelethez is emberi hajat vásárolnak. Tovább >>



ázsiai hajÁzsiai haj

A beszerezhető póthajak közül az ázsiai haj a legolcsóbb és legkönnyebben beszerezhető. Sokan éppen ezért gondolják, hogy ez egy rossz minőséget jelöl, mely nem minden esetben igaz. Tovább >>