Wellness programok póthajjal
Hajhosszabbítás után nem egyszerű az élet, a szabadidőt is úgy kell megtervezni, hogy figyelni kell közben a póthaj minőségének megtartására. Ez nyáron, a strandidőszakban valamivel nehezebb, de egyéb wellness programok tekintetében is oda kell figyelni.
Strand
A póthaj sokkal nagyobb nedvszívó képességgel rendelkezik, mint a saját hajunk, és ez nem igazán tesz jót neki, tehát strandon, fürdőzés közben figyelni kell arra, hogy a legkevesebb víz érje a hajat.
Amennyiben olyan helyen strandolunk, ahol termálvíz van, ott különösen tekintettel kell lenni a haj elfedésére, lehetőleg csak úszósapkában merészkedjünk a vízbe, mert még az ásványi anyagok kipárolgása is veszélyeztetheti a póthaj és az illesztések minőségét.
Napozás
A napfény két szempontból is káros lehet hajhosszabbítás után a haj minőségére. Egyrészt, a hőmérséklet nem tesz jót neki, mint erről már szó esett a hajmosás és hajszárítás során.
Más tekintetben, a napfény UV sugárzása sem tesz jót a póthajnak.
Ebből adódóan, a napozás nem túlzottan javasolt hajhosszabbítás után. Azok számára, akik mégis nagyon szeretnének napozni, érdemes egy törölközővel elfedni a hajat, valamint a hőmérséklet miatt, rövidebb időközönként szünetet tartani és árnyékba vonulni.
Szolárium
Szoláriumozás tekintetében hasonlóak a szabályok, mint napozásnál. Sem a hőhatás, sem a sugárzás nem tesz jót a póthaj minőségének, ezért szoláriumozni kizárólag csak úgy szabad, ha egy törölközővel elfedjük a póthajat, különös tekintettel az illesztésekre.
Uszoda
Azok számára, akik rendszeresen járnak uszodába két dolog miatt is érdemes odafigyelni. Nem csupán a víz lehet káros hatással, melyet a póthaj felszívhat, hanem a vízben található vegyszerek, melyek révén az uszoda vizét fertőtlenítik.
A klór és egyéb származékai, melyeket minden uszoda vize tartalmaz, roppant káros hatással vannak a póthajra és a keratinos illesztésre, ezért úszni kizárólag úszósapkában ajánlatos.
Nyaralás
Nagyon sokan előnyben részesítik a tengerparti nyaralóhelyeket, melyek ma már elérhető áron vannak, és igen közkedveltek.
Hajhosszabbítás után nagyon oda kell figyelni arra, hogy a tenger sós vize elképesztő károkozásra képes a póthaj tekintetében, ezért ennek nem szabad kitenni a hajat.
Kizárólag alaposan felhelyezett úszósapkában szabad a tengerbe merészkedni, és meg kell győződni arról, hogy nem éri tengervíz a hajat.
A tengerparton is figyelni kell napozás közben arra, hogy törölköző óvja a napfénytől a póthajat.